Karja vékony, ínas, erős, kemény, mint a kapanyél. Ökle, ujjai, tenyere, mint egy agyonhasznált kalapács, kissé eldeformálódtak. A hosszú idő megszámlálhatatlan nyomait viselik. Novozánszky József, a tsz vácdukai lakatos üzemének kőművese hordja kezein ezeket az időtlen-időket mutató jegyeket. Ezek a kezek, tenyerek sokat tudnának mesélni, ha beszélni tudnának. Nyolcvanöt év jegyeit viselik magukon. Mert Józsi bácsi, ahogyan itt hívják, nyolcvanöt esztendős, mégis fiatalosan mosolyog, s ötvennek, ha látszik.

A termelőszövetkezet alapító tagja, vagyis húsz éve van itt. 1951-ben egy lóval, egy szekérrel meg egy hold földdel lépett be.

Józsi bácsi sződi születésű, de már nagyon régen Vácdukán lakik feleségével, Mariska nénivel, aki csak egy évvel fiatalabb nála. Két lánya van, és külön kihangsúlyozta, hogy két dédunokája.

Nyolcvanöt éves, de még mindig nem tud meglenni munka nélkül egy percig sem. Mikor azt kérdezem tőle, mi a hosszú, egészséges élet titka, így válaszol:

— Dógozni, mindig dógozni, egy percig se lazsálni! Ez tartja az embert frissen, elevenen!

Józsi bácsi szerint a munka öröme az eredmény, futtatja az életet. Büszkén mutatja beszélgetés közben, hogy a műhely egyik épületét egyedül ő csinálta két segédmunkással. Igaz, feljebbvalóitól sem maradt el az elismerés. Mert azzal is büszkélkedett, hogy kapott ő már munkájáért aranyat is a járástól, így mondta, aranyat, meg egy biciklit, most nemrég pedig kiváló dolgozó címet nyert újra, és az se kutya!

Gratulálunk Józsi bácsinak munkája eredményességéhez és nagyon hosszú életet kívánunk neki.

—Hor